Jelenlegi hely

Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny

Idén is megrendezték a Bolyai Anyanyelvi Csapatversenyt a 3-8. osztályosok számára. A verseny sikerét, népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy iskolánkból is 12 csapat indult a felső tagozatosok közül, vagyis 48 tanuló. A versenyre maximum 4 fős csapatok jelentkezhetnek saját csapatnévvel.

Az egyéni versenyeken kívül egyre több olyan megmérettetésen veszünk részt, ahol a tanulók közötti kooperáció nagy szerepet kap. Ezek a felkészülés során is plusz motivációt jelentenek a gyerekeknek, már a felkészülés igazi élmény, csapatokat összekovácsoló lehetőség. A felkészülés alatt is csapatokban dolgoztak a gyerekek a szakkörökön. Néhány csapatnak arra is lehetősége volt a gyakorlás alatt, hogy egymástól távol közösen oldják meg számítógépen a feladatlapjukat a Google Docs csomag segítségével.

A körzeti forduló - mely során 10 kerület diákjaival kellett csapatainknak felvenni a versenyt - 2017. november 10-én zajlott. Az első 6 helyen végzett csapatokat hívták be az eredményhirdetésre. A verseny nagyon szoros volt. Egy-egy csapatunk pontokkal csúszott le a legjobb tíz csapatba jutásról. Egy ötödikes és egy hatodikos csapatunk bejutott a legjobbak közé.

3. helyezett lett a 6. a osztály csapata „Nécsahastra” néven

Finch Laura

Füstös Zsófia

Huszár Hanga

Lugosfalvi Lilla

Felkészítő: Horváth Péter

4. helyezett lett az 5. b osztály csapata „ Perfect Name” néven

Abdalla Amna

Kiss Teodóra

Kiss Zsófia

Suszter Bálint

Felkészítők: Téren Gyöngyi és Horváth Péter

Gratulálunk a gyerekeknek a remek szerepléshez, a felkészítő, tanároknak a sikeres tanítványokhoz, a szülőknek az tehetséges gyermekeikhez!

A versenyről és az eredményekről a verseny honlapján lehet tájékozódni: http://www.bolyaiverseny.hu/magyar/