Jelenlegi hely

Egészségnap kicsit másképp

Egészségnap kicsit másképp…

http://okosuli.hu/egnap_2018/eg_nap_2018.html

 Az iskolai Egészségnapot 2018. november 10-én tartjuk. Ez egy szombati áthelyezett munkanap, amikor az első két órán órarend szerint tanítunk, majd a harmadik órában osztályfőnöki, ahol már az Egészségnaphoz kapcsolódunk. Negyedik, ötödik órában az osztályokban előzetesen alakult csoportok bemutatják a projektjeiket, amelyet a mentorszülők segítségével valósítottak meg.

Az Egészségnapra évfolyamonként külön témakörökben készülnek a gyerekek, ahol kibontakozhat az alkotó fantázia, kreativitás, a problémamegoldó gondolkodás. A csoportok a megadott témakörökön belül készíthetnek filmeket, színdarabot, posztert, diorámát, lapbookot, társasjátékot, stb. A felkészülés tanórán kívül történik.

Témakörök:

5. évfolyam: Az egészséges táplálkozással kapcsolatban pl:

„Azzá leszel, amit eszel!”

Terülj-terülj asztalkám

Csoki helyett gyümölcsöt

A fogápolásról

Vitaminok szerepe és természetesen más a témához kapcsolódó dolog.

6. évfolyam: Mozdulj!

A mozgás fontossága, a mozgásszegény életmód következménye!

Itt bemutathatjátok kedvenc sportotokat, annak egészségre, a szabadidő tartalmas eltöltésére gyakorolt hatását is!

7. -8. évfolyam: Függőséget okozó szokások serdülőkorban

- játék: ( virtuális, számítógép, egyéb kütyük, online dolgok…)

- italok: (energia, alkohol, sportital, kávé….)

- dohányzás: (vízipipa, cigi, füves cigi, stb.)

- kábítószer: diszkódrog, gyógyszer, egyéb tudatmódosítók

A függőségek fajtái

Ha valakiket érdekel a reklámok életmódot befolyásoló szerepe, 
az allergének hatása, arról is készülhetnek.

Az Egészségnap programja október 15-én a Kézmosás Világnapján kezdődik. Az idei Egészségnappal kapcsolódunk a Semmelweis rendezvényekhez, egyben tisztelgünk a 200 éve született Semmelweis Ignác tudományos munkássága előtt.

A program megvalósításában a szülők aktívan részt vesznek az általuk létrehozott Közbigyó projekt keretében. Az Egészségnappal kapcsolatos minden tudnivaló (választható témák, dátumok, határidők, mentori tudnivalók, jelentkezési lap, stb.) megtalálható a Közbigyó honlapján, a http://www.kozbigyo.hu/bokay-egeszsegnap-2018/ weboldalon.